„Sok szeretettel adom neked”! – adomány érkezett a Reményikből

Különböző higiénés termékeket, tisztálkodási szereket gyűjtöttek a közelmúltban fogyatékkal élő lakóink számára a Reményik Sándor Evangélikus Általános és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. Tusfürdők, fogkrémek, testápolók, parfümök kerültek a csomagba, sőt néhány kedves üzenet is.

„Sok szeretettel adom neked. Kívánom, hogy legyen szép a napod!” – írta az egyik cetlire Lujza a 2.a osztályból.

Az adományt az iskola nevében hetedikes tanulók adták át. A ránk bízottak nagyon örültek az ajándékoknak, amelyeket nem osztottunk szét rögtön közöttük, hiszen hamarosan a „kisboltos” játékunkban vásárolhatják meg a termékeket, természetesen játékpénzért.

Szabó Miklós intézményvezető néhány fogyatékkal élő lakónkkal együtt köszönetet mondott a fiataloknak.

Menczinger Tamás hitoktató pedig Horváth-Gömböcz Eszter otthonvezetővel rövid hittanóra keretében mesélt a diákoknak a Johanneum mindennapjairól.

Kapcsolódó galéria

e-KURATÓRIUM