Részlet Heinrichs Eszter  intézményi lelkész húsvéti igehirdetéséből:

"Veszteségek értek bennünket az elmúlt húsvét óta. Elvesztettünk embereket, sokaknak megrendült az egészségük. Félelem telepedett nem csak az intézetre, hanem az egész világra. Bizonytalanná vált körülöttünk minden. Borzalmas számokat hallunk, féltjük szeretteinket... Nagyok a veszteségeink. Elvesztettük a szabadásgunkat is. Főleg ti, kedves lakók. És higgyétek el, ezt borzalmasan sajnáljuk is...

De milyen jó, hogy amikor csupa rossz hírrel szembesülünk, amikor minden olyan szomorúnak tűnik bennünk is, meg körülöttünk is, akkor éppen húsvét közeleg a legnagyobb jó hírrel, ami csak létezik. A Jelenések könyvéből olvasom fel ezt a néhány sort:

Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.

Ez a húsvét ígérete számunkra: Ne félj! Ne félj, mert nálam vannak a halál és a pokol kulcsai...

Ennél nagyobb ígéret és reménység nem is létezik.”

Bényei József:

Végrendelet

A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.

Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,

az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,

a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,

csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.

Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,

vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.

Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.

Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.